2018 April 25, Wednesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
20208871
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on August 11, Saturday, 21:06:01
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap huszonnyolcadik számát Bereczki Gabriella szerkesztette.


Életkép

Nyári tűzifa


Lépten-nyomon reklámokkal találkozunk. Ez akkor sem változik, ha ki sem mozdulunk hazulról, pedig az én olvasatomban az otthon nyugalmat, oltalmat jelent a világ zűrzavaraival szemben. Otthon is elérnek a propaganda karjai, persze, de megválogathatom, hogy mennyire engedem magamhoz közel a hirdetéseket. Kikapcsolhatom a tévét, a rádiót és a számítógépet, sutba dobhatom az újságot, és áldozhatok a csendnek. A falusi életben talán ez az egyik legnagyobb előny.

Ám óvintézkedéseim ellenére sincs biztosíték arra, hogy békén hagyjanak a kéretlen látogatók, úgy, mint a minap. Reggel dudálásra ébredtem. Bár nem szándékoztam még fölkelni, de a tülkölés olyannyira felháborította a kutyáinkat, hogy az ajtót kaparták, ki kellett mászni az ágyból. Egy tűzifával megpakolt teherautó fordult meg épp a kapunk előtt. Mire csitítani akartam a kutyákat, a sofőr és segédje kiszállt; azt hitték, hogy álmos szemekkel és pizsamában a portékájukra fenem a körmeimet. Bőszen dicsérték árujukat, s ha a téli előkészületre most nem is gondolok, szalonnasütéshez megvehetnék néhány mázsát. Nem voltam szalonképes, győzködés helyett otthagytam őket.

Aztán némi zsörtölődés után elkezdődött a napom.

Faragó Anikó


Lélekvándorlás

Szellemes történet

Az együtt nyaralók közül mindenki ismert mindenkit, a hangulattal nem lehetett gond. A „gyerekek” egy szobában, nem volt gond az sem, hogy lányok-fiúk együtt voltak, mert hát milyen dolog az, hogy a csapat egyik része lemarad az esti (éjszakai) beszélgetésekről. A történet hiteléhez tartozik, hogy összesen tízen voltunk a szobában, a legfiatalabb tizenkettő, a legidősebb huszonnégy éves. Egyik éjjel már mindenki elcsöndesedett, én is éppen félálomban fordultam a másik oldalamra, amikor hallottam, hogy Anita szólít. Suttogva mondta, hogy szerinte betörtek a házba.

Ici-pici település végén, az utolsó házban voltunk elszállásolva. Szemben, az utca másik oldalán a pusztaság, balunkon erdő, jobbra a falu. Anita tehát szólt, én pedig még mindig nyugodtan kérdeztem, hogy miből gondolja. Mivel ő az emeletes ágyon feküdt, én pedig a földön, így jól érzékelte a ház előtti részt, ahol egy autót látott megállni. Emberek szálltak ki belőle, majd már az udvarról hallotta, hogy recsegnek a lehullott faágak. Lassan a fejemnél lévő erkélyajtóhoz kúsztam, majd följebb emelkedtem. Az autó tényleg ott állt. Mondtam Anitának, hogy az autó vagy a szomszédé, vagy fiatalok töltenek el benne kellemes perceket. Aludjon nyugodtan, de ha ismét gyanús zajokat hall, ébresszen fel azonnal. Ekkor szólt közbe a másik Anita, hogy ő is hallotta.

Igyekeztem megnyugtatni őket, de jó tíz perc múlva ismét szóltak. Ekkor más én is hallottam a zajokat, s ami igazán aggasztó volt, immár belülről, a földszintről. Ismét kinéztem az ablakon, de az autó még mindig ott vesztegelt. A torkomban dobogott a szívem. Közben a tíz szobában lévő gyerekből nyolc fölébredt. Mindenki hallotta a zajokat. Gergővel lementünk a földszintre, ahol csak a három nagyszülő aludt. Zseblámpa elő, és körülnéztünk a konyhában, az étkezőben is. Sehol senki. Megnéztük az ajtókat, de zárva találtuk őket. Felmentünk, és visszafeküdtünk. A lépteket később már nem hallottunk, az autó is elpöfögött. Ekkor mindenki megnyugodott, de a biztonság kedvéért a két Anita egy ágyban aludt.

Reggel megkérdeztük, hogy a szülők hallottak-e valamit. Csak ketten voltak fenn abban az időben, és ők is hallották éjjeli túránk okát. A nagyszülők maradtak lehetőségként, de ők nem jöttek ki éjszaka a szobájukból. Az eset többé nem került szóba az egyhetes nyaralás alatt. A magyarázatot csak itthon merte elmondani az egyik Anita anyukája, aki járatos a spirituális világban. Szerinte szellemek jártak a házban, nem először és nem utoljára. Ő még életében nem tapasztalt ennyire „aktív” házat. Valószínűleg azért, mert régebben a ház alatt temető terült el.

Nem volt kétséges, hogy hiszünk neki, hiszen mindenki hallotta a lépteket és az ajtónyikorgást. És hálásak vagyunk neki, hogy a titkot csak itthon mondta el, mert éjjelente aligha aludtunk volna az eset után. A történtek előtt biztos voltam abban, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Ufók bizonyára léteznek, de most már a szellemek létezéséről sincs kétségem.

Antal Norbert


Jegyzet

Pihen az idő

A dolgok együttállásából arra következtettem, hogy azon a néhány napon, amit végre megengedhettük magunknak, hogy nem épp luxus körülmények között, de nyaralni menjünk, boldog leszek. Nem fog az agyamba furakodni megannyi borongós gondolat, s mintha a mindenféle gondok alatt roskadozó, fáradt szürkeállományom csak a Tisza-tó bűnbe ejtően gyönyörű partjának látványára várt volna egész évben.

A kicsit nomád körülmény is erősítette a társadalomtól való elszigeteltség illúzióját. Kiégett lelkem a hétköznapok sivárságából a természetbe menekült, ahol napfény és víz egyesülve gyógyírt ajánl a szépség és nyugalom után vágyakozó embereknek. De a családommal töltött, amúgy szinte eseménytelen kikapcsolódás alatt sem sikerült önmagamra lelni, nem békéltem meg a sorsommal. Az ember bárhova is megy, a problémáit soha nem teheti le, és legnagyobb teherként önmagát is cipelnie kell. A nyaralásom kellős közepén talált meg a világvégi hangulatom, agytekervényeim a vízparton is működésbe léptek.

A nyári forróságban valóságos enyhülést hozott a néhol leheletfinoman fújdogáló szellő. Bikinimben napoztattam a napfény nélküli hónapokat megsínylő testemet, és tekintetem olykor zavarba ejtően sokat időzött egy-egy nyaralón. Nem illetlen akartam lenni, csak ahogy rájuk néztem, külsejük, mozgásuk beindította a fantáziámat, majd gondolataim a családomra terelődtek.

Mellettem feküdt anyukám, élvezve a pihenés minden percét. Nyugtalan érzések kerítettek hatalmukba, amikor fáradt arcán a mosoly csalóka jegyeit véltem fölfedezni. Erősnek gondoltam, hogy magára erőlteti a jókedvet, megkönnyítve családja életét. Boldognak látszott, de valahol legbelül csak vágyott rá, s úgy tett, mintha boldog lenne. Fájt, hogy nem segíthettem neki, ezért viszonzásul én is fölvettem a boldogság álruháját, és visszamosolyogtam rá.

A sárga Tiszából a nevetések és a kacajok moraja elérte a parton ücsörgő embereket is. S az örömhullámok zaja odavonzotta a tekintetem. Apukámat rögtön észrevettem az idegenek gyűrűjében, ahogyan derékig állt a vízben. Úgy látszott, hogy jól érzi magát, s nem gondol az otthon feltornyosult problémákra. Arca mégis sok mindent elárult. Már sokszor megfigyeltem, de csak most tudatosult bennem, hogy az arca keménységet sugároz. Még nevetés közben is érződni lehet a merevséggel teli feszültséget, amely nem hagyja, hogy a ráncai nevetés közben kisimuljanak. Magára erőltette a nyugalom érzését, s nem engedte el magától.

Fájdalmakról árulkodó vonásairól az elmúlás gondolata jutott eszembe. Ki fog rá emlékezni? Fél óra múlva sem fogja tudni senki sem, hogy ő ott állt, az én édesapám a maga komor megjelenésével, és próbálta magát jól érezni. Tovatűnik az óra, s ahogy múlik az idő, már ő maga sem fog emlékezni erre a pillanatra. Eljön az is, amikor fejfánkra vésett nevünk mások számára üresen csengő, értelmetlen szó lesz, s akik élik az életüket, majd átveszik helyünket az enyészetben. Fájdalmas és lehangoló érzés megtapasztalni, hogy minden véges. Fájt az elmúlás tudata, mikor az idő felemészt bennünket.

Miközben elnéztem a szüleimet, úgy éreztem, hogy szinte megáll az idő, s a pillanat egy pillanatra pillanat maradt. Minden elcsendesült körülöttem, és hagytam, hogy a felerősödő szél elkapja gondolataimat, és egy röpke pillanat alatt tovasodorja. Reméltem, hogy nem pottyantja le más fejébe, és befutottam a vízbe - élvezni múló pillanataimat.

Tóth Anita

Utazás

Se kolbászból font kerítés, sem égig érő bab

Hollywood utcáit járom. Mióta megérkeztem, nem tértem magamhoz. Elvakít a szikrázás, és elszomorít a tény, hogy lassan fásul az észlelés, hétköznapivá válik számomra is a limuzinok vagy a nálunk ritkának számító kemény “páncélú” Hummer-ek látványa.

Itt mindenkire égig érő pálmafák köszönnek, a meséből ismert “bab” helyett álomszerű falakkal csábit megfizethetetlen szállodák hada. Az utcai kavalkád: tarzanok, harrypotterek, elvisek már nekem se tűnnek fel. Nem hiszem, hogy létezik olyan nemzetiségi csoport amelynek képviselőivel ne találkoztam volna a városban, még inkább a csillagok sétányán. Feltűnően sok orosz szót hallani itt, de az ázsiaiak és mexikóiak sincsenek kevesebben. Találkozni itt különböző vallások híveivel is, gondolok itt a csadort viselő nőkre, a zsidó vallás híveire, katolikusokra és buddhistákra. Ez igazán színes, teljesen más világ.

Amerika sosem volt a kedvencem, nem tartottam fontosnak, csak nagyhatalomnak. Aztán lassan a szívembe lopta magát, és napokig az a gondolat foglalkoztatott, hogy tudnék itt élni. Nemcsak heteket Hollywoodban, hanem hónapokat, éveket - egy életet. Kezdeti lelkesedésem azóta sem csalt meg, de kijózanodva, az álmokat félretéve is körülnéztem. Gondolataim a szememmel randevúzva megtanulták "tapogatózva" kicsomagolni a várost. Ahogyan keresztmamám is elmondta az apartmanban, ahol mi is lakunk, mindenki sztár akar lenni. Azaz mindenki próbálkozik. Festő, színész, énekes, szinte minden színpadi és művészi foglalkozást űző ember szerencsét próbál itt. De nem mindenkiből lesz híres ember, felkapott sztár, ahogy a régi dallam kísérti a valóságot: “Az egyiknek sikerül, a másiknak nem.”

A sokadik hírességek sétányán tett látogatása során már nemcsak a csillogást, hanem a matt, fakó színeket is észleli az ember. Meglátja a kéznyomok “árnyékában” ülő, mozgássérült kéregető nénit. A padokon pihenő vagy parkokban keresgélő otthontalan, ételtelen embereket. Kevesebben vannak, mint nálunk, de egy ilyen nagy városban ez nem állapítható meg, és többet találhatnak elemózsiát, mert inkább van miből. Azt beszélik azonban, hogy itt sincs kolbászból a kerítés.

Igen, Oscart kapott Los Angeles gyöngyszeme a szívem csücskének díjkiosztóján, de itt is van fájdalom, szegénység, szenvedés és nyomor. Már nem gondolom úgy, hogy le tudnám itt élni az életem, és a nem létező kolbászból font kerítésből sem próbálok harapni. Haza fogok menni, haza húz a szívem. És majd talán, egyszer-kétszer visszatérek.

Bíró Annamária


Irodalmi vitorla

Túl az önkontrollon


Az autók fényei suhannak el mellettem megállás nélkül, átgyalogolok a piros lámpán, és egyetlen kérdés villan föl az agyamban újra és újra, teljes káoszt teremtve: Mire várok?

Nemrég még tétlenül ültem mellette, a vágyamat minden erőmmel elfojtva felőrlődtem a saját ellentmondásaimban. Sietek haza az éjszakában, ellököm magamtól minden férfi pillantását, akik szembejönnek velem, vagy a pubok előtt állnak. Feltúrom az emlékeimet, próbálok utólag rájönni, miért hátrálok meg mindig, kivétel nélkül a cél előtt. És nincs válaszom.

- Mi van ma veled? - nem is tudom, hányszor kérdezte meg az elmúlt két órában. Csábít a tekintete, magammal ragadhatnám, bármit tehetnék vele. És csak elárasztom a buta kérdéseimmel, amikre a választ én is tudom, de ha nem tudnám is, akkor sem érdekelne. Amiről elkezdek beszélni, a felénél abbahagyom, és elterelem a gondolatomat róla, de csak úgy érzem, mintha most zuhantam volna több tíz emeletet, és nincs levegőm.

Hatalmas szemekkel néz rám kérdőn, hogy mi történik velem. Azt mondom, nem tudom. Hazudok. Pontosan tudom, mióta nyíltan és rejtve kimondta, hogy akar. Azóta megtorpantam. Menekülök előle. Miközben néhány héttel ezelőtt:

- Minden OK, csak persze van olyan érzésem, hogy legszívesebben kirohannék a világból - mondom, és mosolygok, belekortyolok az extra habos kapucsínómba, a tekintetünk egymásba keveredik. A bárszéken ülök, ő a pult másik oldalán padlizsán és vörös fényben úszó italok között.

- De aztán visszajönnél értem...- és eltelik néhány pillanat, mire megértem. Mindketten elfordítjuk a fejünket. Most kell felállnom és elmennem, mielőtt még belemennék a játékba. De mire kilépek az ajtón, már csak arra eszmélek, hogy csókol, és mit sem törődünk azzal, hogy az utcán özönlik a tömeg.

Újra piros lámpa a véget nem érő kereszteződésekben. És ahogy átmegyek rajta megszámlálhatatlanul sokadszorra, öntudatlanul, szemfényvesztés nélkül magam mögött hagyom a mérgező aggodalmaimat. Félig józan ésszel rájövök, azért jöttem ide, az otthonomtól több ezer kilométerre, hogy megtanuljak győzni. És akkor miért ne merülnék el Benne? Vagy magamban, szabadon.

Szuhay Júlia

Tényképek

Turista, otthon


Időm nagy részét „külföldön” töltöm, Magyarországon, ezért ha van egy kis időm, hazautazom, Kárpátaljára. Az ember lánya ragaszkodik szülőföldjéhez, ahhoz a helyhez, ahová tartozik, ahol elfogadják és szeretik. Ez az érzés erőt ad. Mindig igyekszem hazamenni, ha valami jelentős esemény történik. Így volt ez most is, amikor Munkácsra hozták Munkácsy Mihály képeit. Bolondja vagyok a festészetnek, nem szerettem volna kihagyni a tárlatot.

Kárpátalja legnevezetesebb műemlékének, a munkácsi várnak különleges varázsa van.. Keletkezéséről nincsenek pontos adatok, de azt tudjuk, hogy létrejöttében nagy szerepük volt a magyar királyoknak, fejedelmeknek, nemeseknek. Igazi magyar műemlék. Örömmel vittem el barátomat. Minden ukrán tudásomat bevetve jutottunk el a várhoz. Amikor megérkeztünk, kisebb turistacsoporton kellett átverekednünk magunkat. A jegyárus gorombán jegyezte meg (nem magyarul, persze), hogy mit ácsorgunk itt, és a többieknek miért nem szólok. Közöltem vele, hogy mi ketten nem közéjük tartozunk, sőt még turista se vagyok. Értetlenül nézett rám, legyintett, aztán a kezembe nyomta a jegyeket.

Nehezen igazodtunk el, mert a várban nem voltak magyar nyelvű tájékoztatók. A szuvenír boltban kértem segítséget, az árus azonban nem volt hajlandó megszólalni. Csak annyit mondott ukránul, hogy fogalma sincs, miről beszélek. Aztán bementünk egy-két terembe, de Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc arcképén kívül nem sok tárgyhoz kötött bennünket érzelem. Láttunk viszont orosz iparművészeti ruhát, szovjet munkakönyvet, kék-sárga zászlót és az elnök Juscsenko arcképét. Ezt megunva indultunk el a Munkácsy-kiállítás felé. Mivel egyetlen alkalmazott sem volt hajlandó magyarul megszólalni, így egy turistától kértünk útba igazítást.

A termeket fegyveres őr vigyázta, és csak ötösével mehettünk be. Már több mint fél órája toporogtunk bent, eközben a civil ruhás férfi sorra vezette be a „barátait”. Tapostak, lökdöstek, tolakodtak. Azon tűnődtem, vajon tudják-e, hogy hol vannak. Ki volt az a Szent István, aki először erősítette meg a vár falait? Vajon felismerik-e a kiállított képen II. Rákóczi Ferenc fejedelmet? Egyáltalán tudják-e, hogy milyen nemzetiségű a festő? Ismerik-e a jelentősebb alkotásait?

A barátom értetlenül kérdezte meg, miért idegesítem magam. Csak annyit válaszoltam, hogy ha mindez az egri várban történne, akkor megértené.

Lator Hajnalka

Film

Dears

(Idegenek)
Kategória: TV
Epizód: 13
Műfaj: Vígjáték, Ecchi, Sci-fi, Dráma

A Dears-ek azok az idegen lények, akiknek az űrhajója a Földre zuhant. Mivel nem tudták megjavítani, itt ragadtak. Ők százötvenen nem sokban különböznek az emberektől, van viszont egy különleges képességük, kézrátétellel gyógyítják a sebeket.

Miután megkapták a japán állampolgárságot, a kormány úgy gondolta, hogy a fiatal Dears-ek ugyanúgy járjanak iskolába, mint kortársaik. Könnyen tanulnak nyelveket (egy nap alatt), de a tananyag elsajátítására nekik is időt kell fordítaniuk. Az ötlet megvalósításához cserediák- programot indítottak.

Takeya nem él Dears-„lázban”, őt hidegen hagyják a csinos idegenek, inkább fölösleges dolgokkal foglalkozik. Egy nap, úton hazafelé rátalál egy meztelen lányra, aki látszólag össze van zavarodva. Segítőkészen megkérdezi, segíthet-e, de a lány nem képes felelni. Összerogy, ezért a fiú hazaviszi. A Ren (azaz a Semmi) nevet adja neki, nem is sejtve a szó jelentőségét. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy a lány nem más, mint egy Dears, de hibás példány. Nincs számon tartva a Földön, az azonosító kódja nullával kezdődik, ami a használhatatlanságot jelenti. Ennek ellenére Takeya tanítja, még az iskolában is sikerül elhelyeznie. A gond csak az, hogy megérkezik az igazi cserediák, aki követeli a helyét.

A két idegen beilleszkedése az emberek közé elég idegesítő, de még épp belefér a történetbe. A versengések közben pedig a Dears-ek vezére mindenképp meg akarja semmisíteni a lányt, nehogy kiderüljön: az idegenek valójában szolgák. Ren a gazdájának szólítja Takeyát, és ezt gyakran hangoztatja is, ebből pedig sok bonyodalom adódik. Lassan kezd fény derülni Ren kilétére, és arra is, hogy miért éppen Takeyát választotta gazdájának.

A történet aranyos. Azt sugallja, hogy milyen is lehetne az élet a Földön, ha itt ragadnának az idegenek. A rajzolása szép, a karakterek jól kidolgottak. A zenéje illik az anime hangulatához. Kár, hogy nincs befejezése, egyszerűen le lett vágva. Egyelőre nincs folytatása, de ha második évadot nem is, egy speciál részt minimum megérdemelne.

Németi Angéla


Sport

Mint az óviban

A Forma-1 száguldó cirkuszában ismét áll a bál. De most nem akármilyen, hanem ovibál. A legújabb vitát az váltotta ki, hogy a múlt hétvégi Magyar Nagydíj időmérő edzésén a „nagycsoportos” Alonso állítólag feltartotta csapattársát, Hamiltont a dömperversenyben, aki emiatt már nem tudott mért kört menni.

Az Óvóbácsik Felügyelősége azonnal vizsgálatot indított, amelynek következtében a spanyol fiúcska öt hellyel hátrébb indult, ezzel elveszítette pole pozícióját, a McLaren-ovitól pedig minden konstruktőri pontot megvontak, amelyet a futamon szereztek a gyerekei. A kis Fernando, aki átesett már a Nem én voltam, hanem ő!-szindrómán, most azzal piszkálja Ron Dennis óvóbácsit, hogy valakinek mennie kell, mivel ő képtelen Hamiltonnal együtt homokozni. Erre Ron bácsi elmenekült nyaralni, mert ő ezt nem bírja idegileg. A kis Lewis közben a sportszerűségről papol, hogy milyen nehéz fairnek maradni, bár bevallotta, hogy ő is hibás. Az egész civakodásban Nigel Mansell mondta ki az igazat: "A csapatnak házon belül kellett volna kezelnie az ügyet, ez nem tartozik a széles publikumra" - nyilatkozta az ovitévének, a BBC-nek.

Ez kétségkívül így van. Nem értem, miért kellett ekkora felhajtást csinálni az egészből. Mindenki megkapta saját büntijét, és ennyi. Az idényből van még hat futam, arra kéne összpontosítani. A homokozón kívül győzzön a jobbik.

Szanics Katalin


19396

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 5
szavazat: 1


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.01 Seconds