2018 January 23, Tuesday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19471973
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
BudapestiLap ízelítő: Úgy is lehet élni, hogy béke van
Posted on July 06, Wednesday, 19:59:41
Topic: Arcél - kortársaink arcképcsarnoka
Almási Miklóst Széchenyi díjjal tüntették ki. A közismert filozófus, esztéta drámaelemzései, színházi-és filmes írásai, könyvrecenziói méltán népszerűek a művészetek iránt érdeklődők körében.
A Mozgó Világba Fellinivel kettesben címmel kritikát írt a Federico Fellini és Georges Simenon levelezéséből című könyvről. Ebben méltatta a híres rendező levelezőtársát, aki előtt Fellini élvezettel nyílt meg, s nem kellett úgy alakoskodnia, mint ahogyan Almási Miklós szerint az ember egy skribler (tolakodó újságíró) előtt szokott. Ám most meghazudtolta önmagát. Mint az alábbiak is bizonyítják, egyáltalán nem alakoskodott…
A cikk teljes szövege... Katt ide!!!
Még több cikk az archivumban... Katt ide!!!


- Ha visszagondol eddigi életére, mi az, amin utólag változtatna, mi az, amin nem, és miért?
– Tudja, én nehezen hozok döntéseket. De amit egyszer már megcsináltam, azt nem bánom meg. Viszont igen fontos kérdés volt az életemben annak idején, hogy disszidáljak-e, vagy sem. Nem tettem meg. A honvágyam mindig is nagyobb volt, mint amekkora én vagyok. Úgy gondolom, nem voltam annyira tehetséges, hogy áldozzak arra, hogy mondjuk Amerikában éljek. Ráadásul az anyagi lehetőségeim is szűkösek voltak. A hetvenes évek elején, amikor először voltam az Egyesült Államokban, meg lehetett volna oldani, hogy kint maradhassak, de ez persze korántsem lett volna olyan egyszerű. Így végül itthon maradtam. Nem bántam meg.
A humán értelmiség mára már elvesztette a társadalomban betöltött vezető szerepét. Miként élte meg ezt?
– A kilencvenes években, amikor a második amerikai utamról hazajöttem, rögtön érzékeltem a változást. Az addig hangadó értelmiségiek egy része bevonult a politikába, a másik rész pedig levegő után kapkodott. Ekkor már új paraméterekhez kellett igazodni. A kiemelt értelmiségi szerep, amely a 60-as évektől a 80-as esztendőkig oly jellemző volt, megszűnt. A társadalom már nem tudott eltartani annyi közvélemény-formáló (művész stb.) értelmiségit. Annak idején egyetlen NAGY ellenség volt, és ahhoz kellett meghatározni a viszonyunkat. Mára viszont eltűnt ez a vonatkozási pont. Nekem is arról a világról kell most beszélnem, amiről –kis túlzással mondva, olykor–fogalmam sincs, hogy milyen. Sokan belehaltak ebbe a változásba – persze nem konkrétan –, mert egyszerűen nem bírták el az egésznek a súlyát. Például azt, hogy nem lett új ellenség. Hogy azt kellett megélniük, amint a sarki fűszeres kiszól nekik a vadonatúj Mercédeszéből, hogy: „Művészkém! Hogy vagyunk? Csak úgy, gyalogosan?”– Egyszer majd szeretnék írni egy könyvet ennek a periódusnak, a rendszerváltásnak a „halottairól”.
Író emberként milyen változásokat tapasztal a könyvkiadásban?
– Régen pangott a könyvpiac. Manapság viszont elképesztően sok kötet jelenik meg. Körülbelül ’97 óta nagyon meglódult az irodalom. Régebben mindig sírtunk, hogy nincsenek nagy, összefoglaló művek. Most viszont sorra jelennek meg. S veszik is őket!
Lehet, hogy megvásárolják, de vajon el is olvassák őket?
– Hát, ez jó kérdés… Ez egyfajta kettős lépcső: van egy réteg, aki meg tudja fizetni a könyveket, meg is veszi, de nincs módja elolvasni, mert állandóan hajtja a pénzt. Igen, akinek pénze van, annak nem jut ideje arra, hogy olvasson. Az is igaz, hogy a könyvek nagyon drágák lettek. Ennek fordítottja: odáig jutottunk, hogy ma már egy színházjegy olcsóbb, mint a mozijegy egy multiplexben.
S vajon mennyire járnak ma az emberek színházba?
– Úgy látom, divat színházba menni. Nézze csak meg: a komolyabb teátrumokba, a legsikeresebb előadásokra hónapokkal előbb meg kell venni a jegyet, hogy az ember bejusson. Amikor a nyolcvanas évek elején még a Színháztudományi Intézetben dolgoztam, készítettünk egy felmérést. Abból kiderült, hogy Budapesten 30 ezer állandó színházlátogató van. S ez az adat 49’-ig visszamenőleg nem változott! Tehát egy állandó számról van szó, mondhatni: ők a standpublikum.
S a többieket vajon hogyan lehetne a nézőtérre csábítani?
– Valahogy be kellene őket csalogatni, de az már korántsem olyan biztos, hogy ezzel valami jót cselekednénk. Meggondolandó! A színház nyelvét érteni kell, és sokaknak ma már ez is gondot okozhat. Szerintem legalább a színház-értés alapjait tanítani kellene az iskolákban.
Megváltozott az a közönség, aki most beül egy-egy előadásra?
– Igen. Ők már egy kicsit „brókeresebbek”, eltűntek a „pulóveres nézők”. Meg persze valahol a bundát is meg kell mutatni… De nagy különbséget azért nem látok a színházba járók sorai közt. Viszont pontosan a harminc-harmincöt éves korosztály hiányzik közülük, éppen a társadalom vezető, legdinamikusabb csoportja. Ők nem tudnak színházba járni, mert a gyerekeikre vigyáznak. A babyszitter kerül sokba, nem a színházjegy.
Mint ismeretes, Kertész Imre Nobel-díjat kapott, s az esemény hazai fogadtatása sajnos eléggé sajátságosra sikeredett…
– Hát igen… A hír kapcsán német barátaim fölhívtak telefonon és őrjöngtek a boldogságtól. Mi, magyarok nem tudunk örülni. Még mindig azt valljuk, hogy inkább dögöljön meg a szomszéd tehene…
Az sem ad okot a bizakodásra, hogy az utóbbi években gerjesztett gyűlölködési hullám –mint azt megtapasztalhattuk – újból és újból életre kelthető…
– Az elmúlt négy esztendő során valóban ezt érezhettük. Az antiszemitizmus szalonképességét egy tanulmány – Csoóri Sándornak a Nappali hold című írása – hozta meg. Ebben az egész magas irodalmi szinten vezetődött le, s azóta indult el újra a folyamat. Viszont ha körbenézünk Európában, ez sehol nem működik, csak nálunk. Mi a „gyűlölet-beszéd” segítségével mindezt sikeresen föltámasztottuk, amiért magyarként szégyellem magam. Pedig pontosan a mi hazánk volt úgy 150 évvel ezelőtt az első olyan ország, amely megalkotta az egyenjogúsítási törvényt. Mára viszont eluralkodott az őrület. Abban reménykedem, hogy egyszer majd elmúlik. Az emberek szerencsére az utóbbi időben már rájöttek: úgy is lehet élni, hogy béke van.
Említette: a rendszerváltással elvesztek a biztos igazodási pontok. Önnek miként sikerült ezeket újra megtalálnia?
– Nekem nem kellett a frontvonalban lennem. De megdolgoztam azért, hogy orientációs pontokat találjak. Azt ugyanis egyetlen kormány sem fogja átvállalni, hogy ebben segítsen. Mindenkinek a saját ítéletei a legnagyobb jágói.
Mi a véleménye a média mai szerepéről, s arról a népbutításról, ami a legtöbb orgánumból az emberekre zúdul?
– Van egy mondás, remélem, pontosan idézem: „Jó a lószar, mert egy milliárd galandféreg nem tévedhet!”– Úgy gondolom, lefele valahogy nyitottabb az ízléshierarchia. De ez meg fogja magát bosszulni. Sok emberről tudok, akik már kidobták a televíziójukat, mert akármelyik itthoni vagy külföldi adóra kapcsoltak, mindenütt ugyanazt látták. A következő generációnál viszont ez már nem fog jól lecsapódni. Ők már nem mondhatják majd el azt, hogy még láttak olyan tévéjátékokat, amelyek mások voltak és mégis halálra röhögték rajtuk magukat. Az ő ízlésüket befolyásolni már sokkal nehezebb lesz.
Ezek szerint veszélyes az a folyamat, ami például a televíziózásban eluralkodott.
– Hosszú távon–igen. Az egész egy manipuláció, csak nem látni a manipulátort. Szerencsére ma már vannak, akiknek ebből elegük van. Opasovszki – aki egy német média-szociológus – azt írta, hogy egyre többen vannak olyanok, akik inkább elmennek biciklizni, vagy egy focimeccsre, csak ne kelljen a tévé előtt ülniük.
Mégis sokan inkább ezt választják, csakhogy addig se kelljen egymással beszélgetniük.
– Igen. Nem beszélgetnek, inkább menekülnek. Ma már olyan, hogy beszélgetünk, nincs is. A munkahelyen talán még igen, de ott is ritkán. Menekülnek az emberek a beszélgetések elől, nehogy kiderüljön, hogy van valami az életükben, amit szégyellnek. Mondjuk például azt, hogy szegények.
Összejár még a barátaival beszélgetni?
– Nekem kihaltak a barátaim. Annak idején hetente voltak duma-partik, s olyankor egymást ettük, nem a kaját. Ezek az esték ma már nagyon hiányoznak.
Rengeteg fiatallal találkozik nap, mint nap, hiszen hosszú ideje tanít már felsőoktatási intézményekben. A mai diákok mennyiben mások, mint a régiek?
– Régen még voltak tanuló csoportok. S egy ilyen csapaton belül illett tudni bizonyos dolgokat. Ma már nem is ismerik egymást az egyetemisták. S nemcsak ők: az egész társadalom valahogy a magány felé lökődött el.
Bezáródtunk és félünk attól, hogy mélyebb kapcsolatokat alakítsunk ki a másikkal. Pedig ott van mindenkiben a vágy, hogy megnyíljon, mégis az elüresedett, felszínes kapcsolatok a jellemzőbbek. Ön szerint miért?
– Megvan belül a vágy, de a félelem is. Mert fel kell tárulkozni, mert egy baráti kapcsolatban nemcsak kapni lehet, hanem adni is kell – magadból. Ám ebben rizikó is van. De talán most mindennek nagyobb a tétje. Manapság rengeteg élesre hegyezett könyökű, céltudatos emberrel találkozom. Ebbe az irányba megyünk, s az a győztes típus, aki bírja az iramot. Vannak ugyanis a „winner” és a „looser” típusok. Ha valaki egyszer nem felelt meg, azt azonnal kinevezik „looser”-nek. Nemszeretem-jelenség… Mindenkinek meg kellene adni az esélyt, hogy kipróbálhassa magát, s majd jóval később kiszámolni a teljesítménye százalékarányát. S hogy egy ilyen hegyes könyökű, győztes-típusú emberben mi rejtőzik igazából, azt nem tudni. Az is lehet, hogy ott legbelül valaki sír…
Kemény világban élünk, s az embereknek ma sokkal nehezebb nap, mint nap megfelelniük úgy, hogy fogalmuk sincs arról, mit hoz a holnap.
– Ez a lecke elég durván lett feladva. Itt mindenkinek meg kell verekedni, hisz a teljesítmény-orientált világ már önmagában felhívás keringőre. Ha nem engedelmeskedsz, esetleg lenulláznak, ha pedig igen, az egészet akkor is vívó-állásba helyezkedve kell töltened. Erre viszont senki sem figyelmezteti az embereket, mert ezt nem tanítják az iskolában. Csak azt, hogy engedelmeskedj, fogadj szót, viselkedj jól. Én úgy gondolom – bár nagyon nagy ára van –, nem szabad beállni a sorba! Lehet, hogy rövid távon ennek éppen az ellenkezőjét díjazza az élet, de hosszú távon csakis úgy érdemes!

Canjavec Judit
Megjelent: Budapesti Lap, 2003. január
9301

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Arcél - kortársaink arcképcsarnoka
· Írta: Bencsik Gyula


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Arcél - kortársaink arcképcsarnoka:
Tudással fölvértezve zuhanni a zenébe


Article Rating
Average Score: 4.97
szavazat: 80


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 0 hozzászólás
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.



- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.00 Seconds