2018 January 22, Monday

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Magyar Posta Zrt.
GNL: 68 akkor és azóta
Soha többé ...
ROMA CHARTA
Cigánykérdés 2009-2010
KÉK VIRÁG NYILATKOZAT
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
EU-Hírek
EP Hírlevél
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
Könyvespolc
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Új Alapszabály

Amiket ajánlunk

Amiket ajánlunk
A NÉPSZAVA HÁZHOZ JÖN
Ha már hajnalban olvasni akarja,
ha elfogyott az újságosánál,
ha régi példányt keres,
vagy épp' messze jár a világban,
itt mindig megveheti a napilapot
Ha csak mazsolázna belőle,
itt cikkenként is vásárolhat

Médiabox

Magyar Diplo

Linktár

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Számláló
Összesen
19469128
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Támogatóink


Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Kordiagnosztika

  
Olvasólámpa: Olvasólámpa
Posted on December 15, Saturday, 20:30:00
Topic: Olvasólámpa
A diák hetilap negyvenhatodik számát Bereczki Gabriella szerkesztette.

Jegyzet

Mikulástól Karácsonyig


Városban nőttem fel. Tizennégy éves voltam, amikor faluba költöztünk. Teljesen más volt. Közvetlen emberek, mindenkiről mindent tudni akartak. Bejöttek a házba, meghívás nélkül, és mindenféle dologról csacsogtak velünk. Ez nem megszokott egy zárkózott családnál. Tízemeletes házaknál az egyik lakó alig ismeri a másikat.

Mi díszítősek vagyunk, ezzel tisztelgünk a közelgő karácsonyi ünnepnek. Már Mikuláskor kirakjuk az égősort, a kültéri izzókat, az ajtódíszt, és sok minden mást, amivel szebbé varázsolhatjuk nagy házunk külsejét és a belső teret. Az itteniek meglepetten nézték, hogy mit ügyeskedünk. Mi meg nem tudtuk mire vélni a csodálkozásukat. Kiderült, hogy nincsenek hozzászokva az efféle díszítéshez.

A következő évben már nemcsak mi, hanem egy-két szomszéd is kirakott néhány izzót és ablakdíszt. Mondanom sem kell, ma már ott tartunk, hogy fényáradat van mifelénk. A Gyöngyvirág utca csillog-villog. Már nem a szépségről szól, hanem arról, hogy ki mennyi ékességet képes kirakni. Engem nem érdekel, ki vezet a versenyben, mi még mindig ugyanannyi díszt használunk, és nem csúfítjuk el otthonunk természetességét. Nekik az a fontos, hogy minket utánozzanak. Nekünk pedig, hogy az idén is ünnepeljünk valamivel.
Karikás Brigitta
Életmód
Görcsös gyomor, tompa agy


 
Ez vár minden felsőoktatási intézményben tanuló diákra, aki megéli 2007. december 17-ét, a vizsgaidőszak első napját. Hosszú rémálom veszi kezdetét, ami körülbelül egy hónapig tart. A minap ez volt a Magellán című műsor témája is.

A készítők megpróbáltak hasznos tippeket adni, egy-egy médiasztár tesztelésével (Szekeres Nóra, Fresh Andi, az Animal Cannibals együttes tagjai), hogy mivel tudnánk mi, nézők az agyunkat nagyobb aktivitásra késztetni. A „kísérleti alanyok” kipróbálták a halolaj-kapszulát, a szójalecitint, a Ginzeng tablettát, a szerecsendiót, a kávét és a fiatalok körében különösen népszerű energiaitalt. A tesztszemélyeket gokartozás közben és egy írásbeli vizsga során figyelték meg, és mondtak véleményt a hírességek által kipróbált fizikai és szellemi teljesítményfokozókról. A szerecsendió és az energiaital került ki győztesen a versenyből, de a teljesítmény az egyének fáradtságszintjétől is függ. Attól például, hogy ki mennyit aludt előző este, másrészt a személyiség is befolyásolja.

Ami engem illet, nem vagyok híve a csodaszereknek, nem tömnék magamba semmilyen kínai hókuszpókusz teafüvet, és ismeretlen tablettákkal sem bombáznám a szervezetem. Maradok a kevésbé káros, bár nagy mennyiségben egészségtelen kávénál, vagyis enyhébb formájánál, a tasakos instant kávénál. Tisztában vagyok azzal, hogy nem használ semmit, de azért megnyugszik a lelkem, hogy én mindent megtettem, nem róhatja föl senki, hogy lustaságból aludtam el az éjszaka közepén, jegyzethalommal a kezemben. Mint minden főiskolás, kipróbáltam a szőlőcukorevéstől kezdve a csokoládé-habzsolásig mindent, de hipp-hopp, sosem jegyeztem meg száz oldalakat tanulás nélkül.

Van, aki arra esküszik, hogy a fejenállás a legbiztosabb módszer, mivel több vér jut az agyunkba. Ezzel nem próbálkoztam, mert sosem voltam valami jó testnevelésből, és egy nyakrándulás tényleg nem hiányzik. A sok-sok ötlet közül nekem a friss levegőn való séta jött be, és a hosszú alvás. Épp az, amire a legkevesebb ideje van egy ilyen szorongatott helyzetben lévő diáknak. Mégis jobb, ha járunk egyet a ház körül, mert a természet adta nyugalom elmulasztja a gyomorgörcsünket, és tompa agyunk is felébred. Nem vagyunk robotok, szükségünk van pihenésre. És egy nagy alvás után, kipihenten, máris jobban megy a tanulás.
Udvarhelyi Beáta

Életérzés
Vele vagy nélkülem


Anya sír. Az utóbbi napokban gyakran kaptam azon, hogy a sötét szobában, az ágyon fekve zokog. Hiába kérdezem, hogy miért, nem válaszol, pedig mindig mindent megbeszélünk. Ülünk a kocsiban, és újra potyognak a könnyei. Most nem hagyom annyiban, nem tágítok, amíg el nem mondja, mi nyomja a szívét. Hosszú percek telnek el halk szipogással, amikor végre válaszol.

Rosszul hallok? Biztos, hogy csak félreértettem. Ez nem lehet igaz! Ugye nem igaz? Tudom, hogy nem igaz! Azt akarom, hogy ne legyen igaz! Nem akarhat elköltözni itthonról! Én sem bírom tovább, csak sírunk együtt, egyikünk sem képes megszólalni. Elszántnak látszik, s lassan tudatosul bennem, hogy ő már valóban nem szeretne apával együtt élni. Fáj. Napok, talán hónapok vívódása után a döntés megszületett. Látom, hogy neki sem könnyű. A zsigereimig hatol, a szívembe hasít a fájdalom. A férfi és a nő, akik az életet adták nekem, már nem szeretik egymást. Annyira nem, hogy anya most hajlandó mindent eldobni, amiért egy életen át dolgozott. A lakást, a kocsit, a bútorokat, a hatalmas gonddal válogatott dísztárgyakat, csecsebecséket. Mindent.

Arra kér, hogy menjek vele. Érzem, hogy nemet kell mondanom. Itt maradok apával, hiszen nagy szüksége lesz rám. Azt talán már nem tudná elviselni, ha anya után én is elhagyom. Maradok, bár tudom, hogy anya nélkül, ha csak egy pillanatra is, de meg fog állni az élet.

Eltelt csaknem fél év. Az első néhány hét rémálom volt, mégis szinte „leányálom” a szeptemberhez képest. Elkezdődött az iskola, hétköznap az órákat látogattam, hétvégén dolgoztam, s mindezek mellett időt kellett szakítanom a házimunkára is. Így hát esténként kezembe vettem a porszívót vagy a fakanalat, főztem, mostam, takarítottam, a bankba jártam, s a postára… Néha már azt se tudtam, amikor kiléptem a lakásból, hogy hová is indulok éppen: dolgozni, tanulni vagy csekket befizetni. Soha nem gondoltam, hogy ennyire nehéz háztartást vezetni, hiszen anya minden terhet levett a vállunkról, s én csak akkor vettem kezembe a porrongyot, vagy akkor álltam a tűzhely mellé, ha épp ahhoz támadt kedvem.

Ma már tudom, hogy minden keserves pillanat megérte. Megtanultam beosztani az időmet, értékelni a szabad perceket. S ami ennél is fontosabb: apát felszabadultabbnak látom, mint néhány hónappal korábban. Anya pedig, bár elmondása szerint még mindig nagyon-nagyon hiányzom neki, s természetesen ő is nekem - boldog.

Fábián Éva
Irodalmi vitorla
Kattan a bilincs


 
Éles sivítás hasított végig az alvó, csöndes házon. Valaki a csengő gombjára tenyerelt. A vészterhes, fülsüketítő vijjogás nem akart megszűnni. Hajnali három óra volt. A szüleim másodpercek alatt az ajtónál termettek. Tudták, nem jót jelez az éjjeli látogató. „Rendőrség. Nyissák ki az ajtót!” - dördült odakint a szigorú férfihang.

Nehezen eszméltem. Pillanatokig csak álltam, mire megértettem, mennem kell. „Találkozunk reggel a bíróságon.” - vigasztaltam halálra vált szüleimet. A rend őrei az autóhoz kísértek. A kapitányságra hajtottunk. Koszos lépcsők vezettek fölfelé, a fogdához. „Előállítás” - vetették oda a kapusnak, aki álmosan zörgött kulcsával a zárban. Beléptünk. Nagyot kattant mögöttünk a rácsos ajtó. Egy pulthoz vezettek, és „átadtak” egy egyenruhás nőnek. „Vetkőzni!”- mordult rám érdes, barátságtalan hangon. A pultra dobáltam a ruhákat, míg ő szenvtelenül bámulta ügyetlenkedésemet. Cipőfűzőm, övem nem volt, így csak a melltartómat vették el (nehogy felkössem magam). A közeg diadalmasan lengette elkobzott holmimat a férfi járőrök szeme előtt, akik ízetlen tréfákkal szórakoztatták egymást. Apró cetlikkel, emlékekkel teli pénztárcámat kibelezték. Minden apró kacatot leltároztak, majd elzártak.

„Mit követett el?” - kíváncsiskodott a fakabát, míg a cuccaimat egyenként egy fiókba hajigálta. „Semmit. Ártatlan vagyok.” Rögtön éreztem, milyen szánalmasan hangzanak a szavaim. A rendőr elhúzta a száját, nem válaszolt. Csak egy kis időt kaphattam volna, míg elmagyarázom, mi történt velem. Nem vagyok bűnöző, csak egy naiv kislány, aki hagyta rászedni magát. De ez senkit sem érdekelt. A cellámba kísértek. „Szerencséje van, nem lesz társasága.”

Amikor beléptem, elvakított a neon bántó, hideg fénye. Durva, rücskös betonfalak vettek körül. A plafon alatt, magasan, szűk ablak pislogott, vastagon rácsozva. Az üres helyiségben egyetlen fapriccs árválkodott, szennyes, szürke takaróval fedve. Lomha vasajtó zárt maga mögé. Nem volt rajta kilincs, csupán egy kémlelőnyílás, amin keresztül időről időre ellenőrizhették a fogoly magaviseletét. Mocskosnak éreztem mindent, még a zárka levegőjét is félve szívtam a tüdőmbe. Egyedül voltam, nem tudtam, mi vár még rám ebben az agyrémben. Bár megoszthatnám a végtelenre nyúlt perceket egy másik „begyűjtött bajtárssal”! Olyan valószerűtlen volt körülöttem a világ, mintha valaki más bőrébe bújtam volna. Kip-kop, kopogott a cipősarkam, míg oda-vissza róttam a köröket.

Csend volt mindenütt. A remegésen lassan szűnni kezdett, elálmosodtam. Fanyalogva ereszkedtem hitvány ülőhelyemre, a falba vésett szavakat bámulva: „Juci a legjobb csaj”, „Feri forever” - betűztem elődeim hátrahagyott vallomásait. A toronyóra ütéseit számoltam: „Három, négy, öt.” Odakint felhangzott az első autóbusz motorzaja. Határtalan örömmel töltött el a „kinti világ” szokványos zöreje. Füleltem, hátha eljut még hozzám néhány foszlánya.

Nemsokára kicsiny pók ereszkedett le előttem, átlátszó fonalán himbálva magát. Földet ért, majd újra fölfelé kezdett kapaszkodni. Gyönyörködve néztem ügyködését, jólesett fölfedezni a sivár börtönfalak között az élet apró nyomát. Mire nyolcat ütött az óra, egészen megbarátkoztunk. Ha biológus lennék, bizonyára összeállítottam volna egy tanulmányra való anyagot a pók viselkedéséről. Még az is eszembe jutott, hogy magammal viszem. Szegény hadd szívjon egy kis szabad levegőt. Műszakváltás volt, új őrök lestek be rám félóránként.

Aztán, egy örökkévalóság után kinyílt a fogda ajtaja. Mindenki sietett, kiabált. Bilincs kattant a csuklómon, majd kezembe nyomták elkobzott értékeimet. Idegen rendőrök vezettek le újra a lépcsőn, vezetőszáron ballagtam a nyomukban. Kimért, egyszavas utasításokat adtak, előállt a rabszállító autó. A furgon tolóajtaja mögött rácsos vaskalitka rejtőzött, kétoldalt fapadok. Közönyösen húztam le a fejem, és huppantam le a rács mögött. Már nem akartam magyarázkodni és ártatlannak látszani. Pimaszul terpeszkedtem a padon, míg az őr bedobta utánam a vezetőszárat, ahogy az állatkerti ragadozóknál szokás. A bíróság felé robogva akciófilmek jutottak eszembe. Próbálgattam, vajon át tudom-e passzírozni kezemet a bilincs vasgyűrűjén. Talán sikerülne. Nem rám méretezték.- derültem a képtelen helyzeten.

Krimibe illő éjszakám megkoronázásaként a rabszállító kétsaroknyira parkolt a bíróság épületétől. Vonultunk az utcán, őreim és én. Szöszke lány, kiskosztümben, bilincsbe verve. „Csak most ne találkozzunk ismerőssel.”- fohászkodtam magamban. A járókelők tátott szájjal bámultak. Az öregasszonyok épphogy keresztet nem vetettek a sátáni csoport láttán. Az épületen belül már jobban éreztem magam fogva tartott társaim körében. Kajánul vigyorogtunk egymásra, ha megkérdezték volna, miért vagyok benn, nekik már biztos nem bizonygattam volna bűntelenségemet. Talán egy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést is bevallanék, hogy kivívjam elismerésüket. Éreztem, köztük más szabályok uralkodnak.

Csak akkor változtam vissza önmagammá, amikor a tárgyalóteremben megláttam apámat. Lekerült a bilincs, elfoglaltam helyemet a vádlottak padján. „Nagy Zsófia, csalás vétségének másodrendű gyanúsítottja a tárgyaláson megjelent”- darálták egykedvűen a szavakat. Vallomások, tanúk, védőbeszédek. „Álljon fel”- ásította a bíró a hercehurca végén. Addigra túl voltam már a félelmen és felháborodáson. Föltápászkodtam. Vártam az ítéletet.

Nagy Zsófia
Olvasmányélmény
Ómama a mezőn

Borús, esős hétfő délután. A Nap már lebukott a horizont alá, az utcát bevilágítják a karácsonyi fényfüzérek. Magányosan, gondolataimba mélyedve ballagok hazafelé, amikor az egyik kirakatban megpillantok egy rózsaszín fedeles könyvet. Nem tudok ellenállni, belépek a boltba. Ők a gyengéim. Legyek bárhol, bármilyen körülmény között, a könyvekhez bizalommal fordulhatok.

Ezernyi kötet tárul a szemem elé, nem tudok választani. Ha tehetném, mindet hazavinném, és egész nap olvasnék. De erős vagyok, csak az előtt az egy előtt állok meg, ami miatt betévedtem. Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek. A szerző hatodik könyvét sem hagyhatom ki, mert ezzel lesz teljes a gyűjteményem. Izgatottan teszem a kosárba, a pénztárhoz lépek, fizetek, majd meggyorsítva lépteimet hazafelé indulok. Magamban duzzogok, hogy milyen messze lakom a belvárostól, így nem lapozhatom fel rögtön legújabb szerzeményemet. Otthon gyermeki kíváncsisággal lapozom fel. Érzem jellegzetes illatát, ami megnyugtat.

Azon az éjszakán újabb élményekkel gazdagodtam. A történeteken keresztül ismét átéltem a saját gyerekkorom, amikor gondtalan és boldog perceket tölthettem azokkal az emberekkel, akik részesei életemnek, de már nem lehetnek mellettem. Jártam pici szabolcsi faluban, csillogó nagyvárosban, zöldellő mezőn és kopár legelőn. Olyan tájakon, amiket már rég eltemettem magamban. De most ismét itt vannak, közelebb, mint eddig bármikor.

Másnap mosolyogva lépek ki az utcára. Nincs több borús, esős nap - egy ideig. Amíg újabb könyv a kezembe nem kerül.

Mérész Anikó

Így terjed a kultúra?


Néhány nappal ezelőtt landolt virtuális postaládámban Havas Henrik legújabb könyve, a Méhkirálynő. Gondoltam, hétvége lévén beleolvasok, mert kíváncsivá tett maga a cím is, amely kétértelmű, és nem mellesleg a hölgy is. Talán lehet benne valami, ha Havas fantáziát látott benne.

A pikáns bevezetőket egyre trágárabb és mocskos szájúbb történetek követték, és most már belátom, kár volt az időmet e könyv elolvasására pazarolni. A történet összeszedetlen, csapongó (Havas Henrik már a bevezetőben leírja, hogy megpróbálta „összeszedni” a történetet, mivel Kelemen Anna mindvégig a kokain hatása alatt állt. Végig…) Csak egy részletet idézek: „Négyszer volt a lakásomon, mindannyiszor magával hozta a kutyáját. A harmadik találkozás utolsó órájában romlott el minden. Addig a koreográfia szerint haladtunk, én egy fotelben ültem, és néztem, hogyan kering Alma a szobában a mikrofon körül, hogyan szívja fel egymás után a kokaincsíkokat, amelyeket egy ötszáz eurós papírpénz segítségével szippantott fel. Aztán a kutya beszart. Alma rám nézett, és lelkes lett: Henrik, ugye, ezt együtt takarítjuk fel? Milyen isteni lesz, ha ezt együtt takarítjuk fel!”

Ez semmi ahhoz képest, ami még ránk vár: Anna-Alma arról is beszél, hogy önkívületi állapotban menekült a rendőrök elől, arról, hogy üldözési mániája van, és mindezek mellett egy balek az apja - aki orvos -, és nem is érti, hogy a szülei miként bírhatják ki egymást. Mindezt undorító szavakkal kifejezve, persze. Ez a nő nem tisztel senkit és semmit, és bármeddig elmegy, ha pénzre van szüksége. A könyv tanulsága, hogy mire képes az ember a pénzért. (Ezt nemcsak a kokain-bárónőre értem.) Hogy irodalmi értéke mennyi, vagy hogy mennyi benne a valóság, arról nyilván fölösleges vitázni. Mindenesetre érdemes szembenézni azzal a világgal, amelyben élünk.

Havast már korábban is foglalkoztatták a szex-témák (Pornó I.; Pornó II.; Kurvaélet; Szeretők), és itt az újabb sikertéma, mert a szexre és az erotikára igazán vevő az olvasó. Manapság már nincs akkora értéke az olvasásnak, az efféle „irodalomra” azonban, úgy rémlik, van igény. Pedig nem hiszem, hogy különösebb írói vénára volna szükség ahhoz, hogy valaki ilyen szaftos sztorit írjon. Vajon a kialakulatlan egyéniségű és világnézetű „hősök”, ezek a sztárocskák meddig tündökölnek a média egén? Nem túl bíztató, hogy a hazai kiadók online listáin a Méhkirálynő hozza a kötelezőt. Például a Libri általános eladási listáján az első helyen tanyázik, és ugyanezt az előkelő helyet foglalja el az Alexandra összesített toplistáján is.

Ez kell nekünk? Hát megkaptuk.

Nagy Alexandra

Kiállítás
Füstölt szalonna vagy hidegtál?


Rövid idő alatt elindult a nyálelválasztásunk a kibelezett hűtőszekrénybe applikált füstölt szalonna láttán, amit csak a kenyér-zsír-hagyma formáció hiánya és a sertéskészítmény oldalából ágaskodó szánkóvégek mentettek meg a kóstolástól. Pedig milyen jól esett volna egy kis zsírszalonna, de a megnyitón megjelent előkelőség fél óra alatt letudta Bukta Imre ezerháromszáz négyzetméteren elterülő Kibontott táj című kiállítását, amelyet december tizenharmadikán nyitottak meg a debreceni Modern és Kortárs Képzőművészeti Központban.

A finom cicomába öltözött közönség figyelmét a szalonnás és egyéb installációk, képek szobrok helyett a földszinten kiállított, szintén művészi értéket képviselő hidegtálak kötötték le. Ennek szellemében tíz kép per másodperces sebességgel robogtak végig a tárlaton. Minden bizonnyal könnyedén számolnának be arról, hogy Bukta Imre művészetének fő témája a mezőgazdaság, a szokványos paraszti tevékenységek, mint a trágyahordás, kaszálás, permetezés. E munkák eszközeit használja fel szobraihoz, képeihez, installációihoz. Bizonyára arról is szót ejtenének, hogy a mezőgazdasági festőnek nevezett alkotó művei finom iróniával jelenítik meg azokat az abszurditásokat, amelyet a paraszti életforma kelet-európai modernizációja hozott magával…

„Engem azért fogtak meg a világhírű alkotó munkái, mert ezekben művészetének eszközeivel olyan problémákat vet fel, amelyek akár egy vidéki városban is könnyen értelmezhetőek” - mondta Gulyás Gábor a Modem igazgatója. Úgy tűnik igaza volt. A cívis közönség gyomra rekordidő alatt emésztette és ürítette ki magából a kortárs művészet kiemelkedő képviselőjének műveit, hogy helyet biztosítson a kaszinótojás, mindenféle töltött hús és salátakompozíciók számára. Én lassú emésztésűnek bizonyultam, így mire a földszintig értem, már csak romokat és nyámmogó műértőket találtam.

Csapó István
Színház
Te csak szórakoztass!

 
Miért is járunk színházba? Mert szeretnénk kikapcsolódni, mert katarzisokat élhetünk át. Mert halhatunk szép dalokat, és monológokat, amiket csendben megkönnyezünk. Fölvehetjük legszebb ruhánkat, és illatfelhőbe burkolózva várhatjuk a legközelebbi szépérzetet. Aztán mi történik? Jön egy fiatal rendező, és újít.

Darabjában nincsenek primadonnák, szegények és gazdagok, árva gyerekek és vicces bohócok. Elmarad a gigantikus díszlet és a hátborzongató musicalhang. Helyette van homok, a szép ruhák helyett rongyok, a hősök helyet bolondok. Bodó Viktor, aki nemcsak rendezte, hanem Vinnai Andrással együtt írta is a Fotel című darabot, a képzeletében megjelenő skizofrén alakokkal traktál bennünket. Néma és százszor is megalázott lányt. Egy mániákus depressziós színésznőt. Egy fütyijét himbáló extanárt. Halat szülnek a színpadon, és homokot esznek. Bepisilnek. És a végén? Előbb Fábián Gábor a társát erőszakolta a többiekkel együtt, most meg kiengedik. Egy alkoholistát? Hát ezzel hálálja meg a rendező, hogy felfedeztük. Olyan előadással, amely a mi kis lelkünket bántja - nem vagyunk kíváncsiak rá. Ilyen nincs is. Ezek nem emberek, hanem állatok. Még szerencse, hogy nem vagyunk ilyenek. És jó emberi szokásunkhoz híven alkalmazzuk a struccpolitikát.

A bemutatón megbukott a darab. Egyszerűen kimentek az emberek a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból. Nem bírták elviselni, hogy olyasmit mutatnak meg a színészek, ami létezik, köztünk van, csak képtelenek vagyunk tudomást venni róla. Aztán jönnek a kritikák. Bántják a darabot, mert a darab bántja a kritikusok fenséges lelkét. Már megint elfelejtették, mi a színház dolga. Mit adjanak a népnek? Kenyeret és cirkuszt! Helyette kaptunk egy életképet. Olyat, ami nem kompatibilis a miénkkel. Az ő zárt világukban a miénk éles kontrasztként jelenik meg. Tévében küzdősport, újságban rémhírek. Ebben a világban élünk mi, és ahelyett, hogy tudomást vennénk róla, felháborodva hagyjuk el a színházat.

Ott maradt az a néhány ember, akit megfogott a történet. Rájuk méri a végső csapást Dr. Móré Csaba, a megyei önkormányzat pszichiátriai szakkórházának főigazgatója. A közönségtalálkozón elmondta, hogy ő segített a színészeknek a karakterek megformálásában. Elvitte őket a betegekhez, akik beszélgettek velük. A pszichiáter tapintatosan, mégis kíméletlenemül közölte velünk, érdeklődőkkel, hogy ők valós alakok. És mi, „egészséges” emberek nem szeretünk róluk tudomást venni, mert a társadalom tabuként kezeli őket.

Akár végig is nézhették volna az előadást azok, akiknek bántotta az önérzetét. Elmondhatták volna, mi sértette az önérzetüket. Surranva hagyták el az épületet, és azóta is mocskolják a darabot. Hogy miért? Mert a színháznak az a dolga, hogy szórakoztasson.

Lator Hajnalka

Képernyő
A tévé rabságában


Ma is elevenen élnek emlékezetemben azok az idők, amikor életem középpontjában a tévé állt. Gyakran látom magam előtt a tanítás után hazasiető kisiskolást, akinek a lakásba lépve első dolga volt bekapcsolni a készüléket.

Szemem valósággal a képernyőre tapadt, amikor elkezdődött a délutáni Rajzfilm-klub, ezután a napi brazil szappanopera adag következett, és egy idő múlva már az esti nagyjátékfilm megtekintéséről sem tudtam lemondani. Együtt harcoltam a mesebeli holdtündérekkel, együtt sírtam Rosalindával és Esmeraldával, elalvás előtt pedig az aktuális film jóképű főhőséről képzelődtem. Minden hétköznapom így telt el. Rabul ejtett a beszélő doboz, és eszem ágában sem volt szabadulni. Agyamnak egyre inkább szükségletévé vált a napi dózis a televízió teremtette világból.

És ha ez valamilyen oknál fogva alkalmanként mégsem sikerült, akkor idegrendszerem homokvárként omlott össze. Nem volt már kedvem barátnőimmel mókázni a játszótéren, lusta voltam elmenni a régebben rajongásig szeretett kosárlabda-edzésekre. Egyszerűen semmi sem érdekelt már. A műsor közben dobtam össze a házi feladataimat, a készülék előtti kanapén fogyasztottam el az ebédemet, az uzsonnámat és vacsorámat is.

Furcsa, de nem emlékszem, hogy mi mozdított ki ebből a szörnyű állapotból. Csak azt tudom, hogy nehezen illeszkedtem be újra az emberek közé. Eleinte csak az járt az eszemben, hogy vajon délután legyőzte-e az újabb ellenségét Shongoku, vagy hogy Berényi Kata végre összejött-e azzal a helyes pasival a Rózsában. Kevésbé érdekeltek viszont azok a dolgok, amikről az osztálytársaimmal vagy a családtagjaimmal beszélgettem. Aztán, ahogy lassan eltéptem a tévéhez bilincselő láncaimat, újra elkezdtem élni.

Sportoltam, barátokat szereztem, és hétvégén a Dallas epizódjainak bámulása helyett a családommal kirándultam. Mára, annyira megundorodtam a televízió szennyétől, hogy média-szakos létemre kollégiumi szobámban nem tartok televíziót. Nem nézem se a Győzike-show-t, sem a Pókerarcot, de még a Szex és New York-ban zajló eseményeket sem követem nyomon.

Sajnos, sokan el sem tudják képzelni, hogy miként lehet egyáltalán tévé nélkül létezni. Régebben én sem tudtam, de mostanra megértettem hogy létezni annyi, mint függeni. Élni, viszont jóval többet jelent ennél.

Németh Dalma

Film
Kis moziskönyv


Gyermekkoromban a szüleimnek mindig könyörögni kellett, hogy „ugyan menjünk már el a moziba”. Hát nem sokszor mentünk, inkább otthon néztük az akkor még fekete-fehér televíziót, kártyáztunk, vagy éppen társasjátékoztunk. Később a barátaimmal minden hétvégén eljártunk városunk kis mozijába. Télen az alig fűtött teremben, műanyag kerti székeken üldögéltünk, és pattogatott kukoricát ettünk. Nyáron a kertmozi hideg, kényelmetlen fémszékein ülve, a szúnyogokkal háborúzva néztük a filmeket. Éppen ezek miatt keltette föl a figyelmemet Selmeczi Mari Kellett nekem rongybicikli? című moziskönyve.

A szerző életében a mozi tölti be a legfontosabb szerepet. Igazán érdekes dolgokat tudtam meg a filmekről és a moziról, de arról is, hogyan működött a szocializmus. A párt miként befolyásolta a moziprogramot, szinte csak a szocialista országokban készített filmeket lehetett vetíteni és nézni. Előfordult, hogy a nyugatról hozott filmtekercset szigorúan ellenőrizte valamelyik fejes - egyedüli nézőként tekintette meg, aztán senki másnak nem vetítették többet. Ami igazán tetszett a könyvben, az a hősnő elhivatottsága. Nem sűrűn találkozni manapság olyan emberrel, aki inkább vállalja a kevesebb fizetést, csakhogy a számára oly kedves vetítővászonhoz közel dolgozhasson.

Az internetes letöltések idejét éljük. Én is inkább otthon, a házimozi-rendszerrel fölszerelt szobában nézem meg a filmeket, de azért nagy ritkán kedvem támad, és elmegyek a helyi kis moziba. Igaz, már ott is bársonyszéken ülök.

Tóth Andrea Tünde

A mosoly
(Egao)

Kategória: Special
Epizód: 1
Műfaj: Zenés, Dráma

Ismét egy Shinkai Makoto (Voices of a distant star, She and her Cat) „gyöngyszemmel” találkoztam. A Kumo no Mukou, Yakusoku no Basho munkálatai közben valósította meg ezt a kis történetet. Tartalmilag nem túl hosszú, alig két percet vesz el életünkből a megnézése. Mégis egy ilyen kis szösszenetre mindig érdemes felfigyelni, főleg a művészi hajlamú embereknek.

A történet egy kislányról és annak aranyhörcsögéről szól. A lány az íróasztalánál tanulva emlékezik vissza a régi időkre. Eszébe jut, amikor megvette a kedvencét, majd a kisállat gondolataiba is beleláthatunk: elképzeli, hogy milyen volt, mikor még kedvére szaladgálhatott a réten, a napsütötte tájakon. Ezután ismét a kislány idézi fel a mindennapokat, amikor az aranyhörcsögöt etette, és amikor a kis gombóc a mókuskerékben tekerve mindig kiesett. A visszaemlékezés az apró részletekre is ügyel, így az etetéstől kezdve a szél fújásáig, minden jelentőséget kap.

A történet alatt dallamos, kedves kis zene szól, amely végigvezeti a villanásnyi történet mozzanatait. Remekül tükrözi az ember és állat közötti szeretetet. Ezt az alkotást nagyon kevesen ismerik, pedig mondhatni: remekmű. Megnyugtat egy hosszadalmas nap után, és a címéhez hűen mosolyt csal az arcunkra.

Németi Angéla

Glossza
Rövcsi

 
„Szijcsi! Bekapok egy harit, felveszem a nacit, aztán mehetünk shoppingolni. Talizzunk a kozmi előtt, mert még oda is be kell ugrani. De ne késs el, mert akkor öri-hari!” Manapság körülbelül így hangzik egy átlagos beszélgetés két tizenéves lány között. Én is használok néhány rövidítést, de azért nem viszem túlzásba.

Az iménti szöveg már szinte érthetetlen. A hari lehet harapás, harisnya vagy harag. Azért nem mindegy, hogy mit kap be az ember ezek közül, meg az sem, hogy melyiket akarja fölvenni. Az idegen szavak meghonosodása nem zavar, de az a shoppingolás már képzavar. Ha lefordítjuk, akkor azt jelenti, hogy vásárlásás, az idézetben szó szerint vásárlásni mennek. Nem tudom hova tenni a ragokat, körülbelül azon a szinten vannak, ahol a médiák, azaz a médiumokok. Gondolkozni kellene, vajon mit is jelentenek ezek a szavak. A szijcsi és a köszcsi pedig már annyira nevetséges, hogy rossz kedvemben ezekkel szoktam felvidítani magam. Az viszont már elég gáz, hogy másoknak ez nem móka, hanem átlagos, hétköznapi beszélgetés.

Azt hiszem, nem is ragozom tovább. Inkább követem az utasítást, bekapok egy harit, aztán megyek is shoppingolni. Szijcsi!

Kiss Enikő




DECEMBER 15-ÉN (SZOMBAT)10 órától- 19 óráig ÉS 16-ÁN (VASÁRNAP)10 ótától - 16 óráig KEDVEZMÉNYES KÖNYVVÁSÁR A PALLAS PÁHOLYBAN!!!


Az Archívumhoz katt ide




Ha írni szeretne nekünk, vagy hozzászólna! Katt ide!

27751

 
Kapcsolódó linkek
· Adatok: Olvasólámpa
· Írta: foszerkeszto


A legolvasottabb cikk a következő kategóriában: Olvasólámpa:
Olvasólámpa


Article Rating
Average Score: 5
szavazat: 1


Please take a second and vote for this article:

Excellent
Very Good
Good
Regular
Bad


Beállítások

 Nyomtatható változat Nyomtatható változat


Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj és lépj be!
Belépés/Regisztráció: Klikk ide >> | 1 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a szerzők tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.


Re: Olvasólámpa (Pontok: 1)
Szerző: BigL Ideje: June 01, Tuesday, 20:44:18
(Adatok | Üzenet küldése)
Elképesztő a Nagy Zsófia "Kattan a bilincs" című írásában szereplő történet. A történtek alapján viszont nagyon könnyed a stílusa. A bírósági ügy szempontjából nyilvánvaló, hogy valamiféle félreértésről lehet csupán szó. A felháborító csak az, hogy egy ilyen törékeny, végtelenül kedvesnek tűnő kis hölggyel is úgy bántak rendőreink, mint egy sorozatgyilkossal. A hajnali megjelenésük, egy fiatal lány órákon át tartó bezárása egy mocskos cellába, no meg a bilincs. Ráadásul pórázas! Hát tényleg furi látvány lehet egy ilyen lány bilincsben. Egy plusz bekezdés ABSZURDISZTÁN történelemkönyvében.




- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.02 Seconds